Blogolj!

A kutyák féltékenyek, amikor a gazdájuk valaki mást szeretget helyettük


Az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházása gyermekded dolognak tűnhet, azonban magyar kutatók valós párhuzamot találtak az ember, és leghűségesebb négylábú barátja viselkedésében: ráadásul a féltékenység tekintetében.

Ha bármely kutyást megkérdezünk, valószínűleg azonnal rávágja, hogy az ebek rettentő féltékenyek tudnak lenni. Elég csupán annyi is, hogy a gazdi egy percre más kutyust simogasson, saját ebünk máris egyéni vérmérseklete szerint kezd el féltékenyen viselkedni. Van kutya amelyik zavart lesz, aggódva vonul a háttérbe, de olyan egyedek is akadnak, amelyek egyszerűen rátámadnak saját fajtársaikra. Az ELTE kutatói szerint a féltékeny reakció akkor kerül előtérbe, ha a kutya számára fontos kapcsolat léte veszélybe kerül egy harmadik fél által. Ráadásul a kutyák ismerős és ismeretlen kutyák mellett egyaránt így viselkedtek, amiből az etológusok arra következtetnek, hogy magatartásuk az egy év körüli gyerekek habitusára hasonlít, amikor édesanyjuk más gyerekkel foglalkozik helyettük. A féltékenység tehát nem kizárólagosan emberi tulajdonság, viszont a kutatás által sokkal közelebb kerülhetünk a féltékenységből eredő viselkedési problémák megoldásához. 

https://tudtade.blogstar.hu/./pages/tudtade/contents/blog/84992/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?